Egy biztonságos és tartós hidegburkolati rétegrend
Budapesttől északra, Budakalászon találják meg a strandolni vágyók a helyet, ahol akár tengeren is érezhetik magukat egy meleg nyári napon. Fehérhomokos part, napernyők, bérelhető strandágyak, sőt baldachinos franciaágyak. A víz tiszta és rengeteg szórakozást kínáló szolgáltatás várja az embereket. A helyet úgy hívják: Lupa-tó, ahol két strandszakasz áll rendelkezésre: a kisebb a Lupa Öböl Beach, a nagyobb és az igényesebb szolgáltatásokat nyújtó pedig a Lupa Premium Beach. A tó mellett kialakítottak többek között egy vízi kalandparkot, wakeboardcentrumot, strandfoci- és strandröplabdapályát, játszóteret. A tavon emellett evezni és vitorlázni is lehet. Egy nagyobb, fedett épületben kerültek kialakításra az öltözők és a mosdók, és az épület felső szintjén "open office" néven futó irodarészleg található, ami leginkább egy közösségi irodának mondható, és itt akár dolgozni is lehet ingyenesen. Az épület beltéri burkolatainak kialakítása során a Mapei termékeit alkalmazták.
A KR Építő Kft. a teljes projekt generálkivitelezőjeként volt jelen az építési folyamatokban. A tulajdonos már 1999 óta alkalmazza a Mapei termékeit. A Lupa-tó projekten a hidegburkolatok kivitelezését végezték Mapei segédanyagokkal.
Hidegburkolatok kivitelezése
A szakemberek a Mapei rétegrendekkel összesen 1100 m2-en dolgoztak. A vizes blokkok, öltözők, rendezvényterem és konyha hidegburkolásához alkalmazták termékeinket.
A burkolat mindenütt normál méretű, kőhatású greslapokból állt. A projekteken jól bevált, sokszor bizonyított Mapei rétegrend a következő volt:
- PRIMER G, nagyon alacsony illékony szervesanyag kibocsátású, műgyanta bázisú diszperziós alapozó használatával kezdtek, amit kiegyenlítés előtt a tapadás fokozása érdekében vittek fel a felületre.
- ULTRAPLAN ECO 20, gyorskötésű, önterülő aljzatkiegyenlítő simítóhabarcsot alkalmaztak annak érdekében, hogy a fogadófelület mindenütt egyenletesen sima és sík legyen. Az ULTRAPLAN ECO 20 alkalmazását nagy terhelhetősége és a szükséges kiegyenlítő réteg vastagsága indokolta. A kiegyenlítést 3-10 mm vastagságban végezték el a szakemberek.
- MAPEBAND hajlaterősítő szalag beépítése mellett döntöttek a vizes helységek szigetelőrendszerének kialakítása során, a negatív csatlakozásokba és az összefolyók, csőáttörések környékén. Igényes építés eseté soha nem hagyják el az okos szakemberek a kent vízszigetelés folytonosságát biztosító, lúgálló, gumírozott MAPEBAND hajlaterősítők alkalmazását.
- MAPELASTIC, kétkomponensű, rugalmas, cementkötésű, kenhető habarccsal oldották meg a vizes helységek vízszigetelését. A termék szakszerű beépítése garantálja a terek tartós, a használati víz okozta károk által mentes, biztonságos működését.
- Az ADESILEX P9, a projekteken és családi házas építkezéseken is régóta népszerű ragasztóanyag biztosítja a normál méretű kerámiaburkolat tartósságát az épület minden terében. Az ADESILEX P9 egyszerre nyújt normál burkolatméret esetén gazdaságos és magas minőségű megoldást. A termékkel készült felület fokozott terhelésnek jól ellenáll, és a ragasztó lecsúszásmentessége garantálja a fali burkolatok magas minőségét is.
- A KERACOLOR FF FLEX, szintén fokozott terhelést elviselő fugaanyaggal folytatták a munkát a kivitelezők. Mivel a KERACOLOR FF FLEX DropEffect® technológiával készül, így vízlepergető tulajdonsága akár a burkolat tisztításakor, akár a vizes helyiségekben előnyt jelent.
- A MAPESIL AC, penészálló, ecetsavas, szilikon hézagkitöltő anyag alkalmazása volt az utolsó fázis. A MAPESIL AC negatív sarkokban, csőáttörésekben tartósan, és penészesedés mentesen egészíti ki a burkolatot, és teszi esztétikussá és műszakilag is teljesség a rétegrendet.
ADATOK
Referencia: Lupa-tó projekt
Mapei termékekkel végzett munkálatok: Hidegburolás
Kivitelezés éve: 2017
Beruházó: Lupa Vagyonkezelő Kft.
Generálkivitelező: KR Építő Kft.
Építész: Dinamo Építész Csoport Kft.
Hidegburkolati kivitelező: KR Építő Kft.
Mapei partnerkereskedő: Lambda System Kft.
Mapei kapcsolattartó: Tarrósi Péter
FELHASZNÁLT MAPEI TERMÉKEK
Hidegburkolás: Ultraplan Eco 20, Mapeband, Mapelastic, Mapesil AC, Primer G, Keracolor FF Flex, Adesilex P9