Homlokzati hőszigetelés nyáron

Ma, amikor az építőipar pörög, természetes igény, hogy minden lehetséges időt ki akarunk használni különböző munkafolyamatok elvégzésére. Mit tehetünk, hogy a ma általános külső megoldásnak tekinthető homlokzati hőszigetelő rendszerünk a lehető legjobb minőségben készüljön el? Először is állványozzuk be az egész épületet.

A teljes állványzat biztosítani tudja, hogy egy-egy összefüggő homlokzaton ne legyen szükség az állvány mozdításával, függőbe állításával, rögzítésével foglalkozni a munkafolyamatok során. Az esetlegesen előforduló átállási szünetek bizony még az erősítő kéreg felvitelekor is meglátszódhatnak a végső felületen is. Színvakolat felvitelekor pedig biztosan látszódni fog egy-egy ilyen átállás nyoma. Ha már megvan az állványunk, és folyamatosan tudunk rajta mozogni, akkor még egy nagyon fontos dologra használjuk ki a szabályosan felépített állványt. Borítsuk a teljes állványzatot állványvédő hálóval. Ez egyrészt egységesen beárnyékolja a homlokzat teljes felületét, másrészt csökkenti a légmozgást, a szél szárító hatását a munkák során. A munkához használt anyagokat érdemes lehetőség szerint hűvös helyen tárolni. Ebből a szempontból egy félkész családi ház garázsa, vagy pincéje sokkal jobb, mint egy sötét színű fém konténer. Ha ezzel megvagyunk, nézzük mit tehetünk a különböző anyagok bedolgozásakor!

A tapasz, például a MAPETHERM Ragasztótapasz vagy a MAPETHERM AR1 bekeverésekor feltétlen engedjük ki a napon felmelegedett vizet a tömlőből. A hideg anyag és a hideg víz keveréke jelentősen lassabban fog kötni, könnyebb lesz vele dolgozni. A bekevert anyag konzisztenciáját, a csomagoláson megadott keverővíz tartományon belül, nyugodtan vegyük kicsit hígabbra. Ez utóbbi különösen igaz a felületi tapaszréteg kialakításánál. A lapok ragasztása előtt, bár jellemzően nem szükséges, de erősen szívó alapfelületen a biztonságot növeli annak előnedvesítése is. A dűbelezés, a vakolatalapozó, például SILANCOLOR BASE COAT és QUARZOLITE BASE COAT felvitele nem különösebben problémás, azt az egyéb időszakokban megszokott módon végezhetjük.

Ha eddig minden munkafázist jól csináltunk, akkor egy megfelelően sík és stabilan ragasztott és dűbelezett, hálózott, tapaszolt, és egyenletesen lealapozott felülettel állunk szemben, amelyre már „csak” a színvakolatot, például SILANCOLOR TONACHINO vagy QUARZOLITE TONACCHINO, stb. kerül felvitelre. Ez utolsó a legkényesebb munkafázis, ez az, amit igazán tökéletesen nem lehet foltokban javítani, azaz elsőre kell jól elkészíteni! Egy, egy egybefüggő homlokzatfelületen nincs lehetőség átállásra, utólagos pótlásra, meghúzott vakolat mellé dolgozásra. Fontos, hogy annyi emberrel fogjunk a munkához ahány állványszint van, de a legjobb, ha kétszer annyi ember fog neki. Egy-egy szinten az egyik folyamatosan húzza fel az anyagot, a másik pedig strukturálja azt. Érdemes fentről lefelé kis időbeli elcsúszással indulni, hogy fentről ne essen a kész felületre vakolat, illetve a különböző szinteken dolgozók ne akadályozzák egymást a csatlakozó felületeknél.
Amennyiben a fentieket betartjuk, sokkal nagyobb biztonsággal és sokkal jobb minőségben, kevesebb bosszúsággal készülhetnek el a homlokzati hőszigetelő rendszerek, akár még a legnagyobb nyári meleg idején is! Ha elakadt a kivitelezés során, vagy bizonytalan, hogy melyik Mapei megoldás lenne a munkájához a legmegfelelőbb, akkor kattintson ide, és vegye igénybe díjmentes, szaktanácsadó szolgáltatásunkat!